Blog

Makuladegeneráció

2022.07.20.

Makuladegeneráció

Az időskori látásromlás egyik vezető oka napjainkban a makuladegeneráció. A macula - vagy sárgafolt - az éleslátás helye, ez az ideghártya-terület felelős a kép észlelésekor az éles látásért, és ez az a terület, amely olvasóképességünket is biztosítja. A degeneráció elfajulást, e betegségnél az éleslátás helyén az ideghártya sejtjeinek pusztulását jelenti. Gyógyítása ma még egyáltalán nem, vagy csak részben lehetséges.


‼️A látótér közepén sötét, elmosódott területek jelentkezhetnek, olykor a színek észlelése is érintett lehet. A párhuzamos vonalak torzulása, hullámzása is megfigyelhető, főleg előrehaladott állapotban.


Ennek detektálására szolgál az Amsler-rács, amit körülbelül 40 centiméteres távolságból, jó fényviszonyok mellett kell megfigyelni. Fontos, hogy a szemüvegesek feltegyék hozzá a szemüvegüket, illetve, hogy az ábra szemmagasságban legyen. Az egyik szemet letakarva a középső pontra kell fókuszálni. Előrehaladott elváltozás esetén egyes vonalak hullámzónak, görbének tűnhetnek, a kép bizonyos részei hiányozhatnak. A tesztet felváltva mindkét szemmel el kell végezni. Rendszeresen, ugyanolyan távolságból használva nyomon követhetők vele a változások, különösen, ha az eltéréseket a papíron is jelölik az érintettek, ehhez ajánlott a kép kinyomtatása.


☝️Családi halmozódás megfigyelhető a betegeknél, mely genetikai eredetre utal. Életmódbeli jellegzetességek is hozzájárulhatnak a betegség kialakulásához, mint például a dohányzás, állandó napfényben való munka, vitaminszegény étrend.


❗️Ezért is nagyon fontos, hogy megbízható forrásból szerezzék be napszemüvegüket, amely többéves jótállással, ellenőrzött minőségbiztosítással ellátott és valóban megfelelő UV-szűréssel rendelkezik a káros napsugárzás ellen!

 


 


Napszemüveg trendek a nyárra

2022.06.20.

Kicsit lessünk bele az aktuális napszemüveg trendekbe!

 

A VOGUE az egyik legkedveltebb szemüvegmárka a Hölgyek körében. Minden szezonban előrukkolnak a formatervezés legtrendibb darabjaival, amelyek meghatározzák az idei napszemüvegszezont is. Jó minőség és elérhető ár jellemző a VOGUE Eyewear termékeire. Napszemüvegei üzletünkben: 35.900 Ft - 54.900 Ft közötti árban érhetőek el.

 

 

 

RAYBAN

Idei évben a legjobban a kerek napszemüvegei és kis, sokszögletű, bohókás darabjai hódítanak. Friss, nyári megjelenést kölcsönöznek, a "fesztivál outfitek" alapdarabjai.

 

 RayBan RayBan

 

PRADA

Kontrasztos színek és meghökkentő formák jellemzik az idei évet!

PRADA 

TOMFORD

Maga a luxus, amely a karakteresség megtestesitője. Extrém formatervezésű napszemüvegek jellemzik a stílusát, a letisztultság, a kiváló minőségű anyagok használata és az ikonikus "T" logó teszi egyedivé a megjelenését.

 

 

VERSACE

Te is szereted az arany túlzott használatát a kiegészítőidben, ékszereidben??? Akkor ezt a márkát neked találták ki!

 

 


Egy kis ízelítő

2022.03.31.

Nézzük, milyen újdonságokkal várjuk Vásárlóinkat a 2022-es tavaszi-nyári kollekcióval!

Új márkával is bővült kínálatunk, ami nem más, mint a  V E R S A C E !

 Ancsi&Versace   

 

Ezeken felül érkezett még Dolce&Gabbana optikai keret is, és hamarosan megérkezik a vadonat új J-LO Dolce&Gabbana kollekció is!

 

   

 

Sok más szemüvegünk is érkezett, érdemes bejönni hozzánk körbenézni...

 

     

 

 

 

 

 

 


Trendek 2022

2022.02.12.

Nézzük meg, milyen is lesz várhatóan a 2022-es évben a szemüvegkeret divat!

Férfiak

Sportos keretek: Azoknak ajánljuk, akik az öltözködésük tekintetében inkább sportosabb, lazább darabokat hordják. Rendkívül jól tudnak illeszkedni a sportosabb szettekhez.

                

 

Damilos, kevésbé karakteres szemüvegek: Te is a kevésbé feltűnő kereteket kedveled? Akkor a damilos verziójú szemüvegek felé terelünk Téged. A keret felső része fémből készül, és emiatt tartást ad a szemüveglencsének, amibe egy nút van belevágva a damilszálnak.

 

 

Hipszter stílusú keretek: Olyan férfiaknak ajánlott, akik a külsejükkel is határozottságot, markánsságot és karakterességet vállalnak be. Szereted a szakállad és a trendin megnyírt barber frizurákat, akkor máris megtaláltad a szemüveg stílusod is!

 Hugo Boss 1    

  

Az örök "láthatatlan", nem feltűnő keretek: Zavar, hogy mindenki csak szemüvegesként könyvel el első pillanatban? Neked a fúrt kereteket ajánljuk! Itt csak az orr résznél és a két szárnál látszik a szemüveg kialakítása. Hozzá ajánljuk a hamarosan megjelenő új Essilor felületkezelésű lencséket, amelyek alig látszanak majd a szemlélőknek, tökéletes csillogásmentes felszínüknek köszönhetően.

 

Hölgyek

Az idei évben a különleges formák és markáns keretek is meghatározzák a divatot.

Elegáns túlméretezett (oversize) fém keretek: Na, ugye mennyire divatban voltak régen a Sophia Loren által viselt trendi darabok? Ezeket a formákat számos világcég követte idén is, és gyönyörű lepkés-pillangós, macskás oversize formákat alkottak. Színeiben a rozéarany és a palegold dominál. Szőkéknek, barnáknak tökéletesen illeszkedik a hajszinűkhöz. Nem annyira kölcsönöz karakterességet.

Állandó kedvenc a csillogó köves, ékszerként is viselhető szemüvegkeret. Te is megszállottan hordod a köves, csillogó fülbevalókat, gyűrűket, nyakláncokat? Itt az idő, hogy Te is megcsodáld a Swarovski legújabb kollekcióját üzletünkben!

    

Legmodernebb formák, vastag fekete kerettel:
Szereted a különleges kiegészítőket viselni outfitedhez? Mi is szeretjük rajtad megcsodálni… Szögletes formából újragondolt keretek is az idei év slágerei. A legújabb formák MaxMara és Tom Ford márkákból elérhetőek. Szerintünk főleg sötét hajúaknak ajánlott, kivéve, ha világos hajúként szereted a kontrasztot.

    


A Dolce&Gabbana story

2022.01.11.

A szicíliai származású Domenico Dolce már kisgyermekként a divat világába csöppent, ugyanis szabóként dolgozó édesapja egy kisebb ruházati vállalkozást vezetett. A felsőfokú tanulmányait megkezdő Dolce útjai nem volt kérdés, hogy a divat egyik fővárosába, Milánóba vezettek. Az iskola után egy műteremben vállalt munkát tervező asszisztensként.

Ebben a műhelyben ismerkedett meg későbbi tervezőpartnerével, Stefano Gabbana-val. Gabbana Milánóban nőtt fel, édesapja ugyan textilnyomással foglalkozott, őt mégis inkább a grafika világa vonzotta.

Divatházukat, a Dolce & Gabbana-t 1985-ben alapították, majd ebben az évben egy milánói divat show-n debütáltak ruháikkal. A siker 1986-ban kezdődött a „Vere Donne”, azaz Igazi Nők elnevezésű kollekciójuk bemutatása után. Sikert sikerre halmozva a ’90-es évekre már a divatvilág egyik legmeghatározóbb szereplőivé váltak. Folyamatosan szélesítették a kínálatukat: fürdőruha- és fehérnemű kollekció, a későbbiekben pedig a férfi irányzat is megjelent divatházukban. Nem kellett sokat várni, hogy megjelenjenek a kiegészítők piacán is, hamar a boltok polcaira kerültek a táskák, parfümök, valamit természetesen a szemüveg kollekcióik is.

Stílusukat tekintve - amely a szemüvegekre is abszolút jellemző -, egyik oldalon a kifinomult elegancia jelenik meg, a másik oldalon viszont ott van a dögös, mediterrán életérzés és az olasz temperamentumosság. Sokszor nyúlnak a feltűnő állatmintákhoz, virágokhoz, vagy éppen a színekkel teli Szicília ihlette mintákhoz.

Nekem a szemüveg brandek közül egyik személyes kedvencem a Dolce & Gabbana, évről évre minden kollekciójukban találok valami szemet gyönyörködtető szépséget -Dávid legnagyobb örömére  😜 . Néha az egyszerűsége, a finom vonalvezetése nyűgöz le, néha pedig pont az extravaganciája miatt válik kedvencemmé egy-egy kerete/napszemüvege.

 


 


Tom Ford = LUXUS

2021.11.29.

Amerikai divattervező, 1961-ben született a texasi Austinban. Édesanyjának is köszönhetően már nagyon fiatalon elkezdte érdekelni a divat és a szépség, de tanulmányait a New York-i Egyetemen művészettörténet szakán kezdte meg. Végül belsőépítészként végzett, de az egyetem után mégis a divat világa felé fordult, a Perry Ellis divatcégnél Marc Jacobs-szal is együtt dolgozott.

Világhírűvé válása

A ’90-es évek elején éppen mélypontját élő GUCCI ház legnagyobb húzása volt a fiatal Fordot felvenni tervezőnek. Hamar kiderült, hogy remek érzéke van a marketinghez is, provokatív reklámkampányaiban előszeretettel jelenítette meg a testiséget, mediterrán életérzést és a luxust. Nem csoda, hogy később a cég kreatív igazgatója lett. 2004-ben vett fájdalmas búcsút az általa felvirágoztatott GUCCI-tól, majd ezután alapította meg saját nevével fémjelzett cégét, a TOM FORD-ot.


A saját brand

Márkája parfümökkel és szemüvegekkel indult, később pedig a ruhakollekciói is felkerültek a palettára. Stílusa meghökkentő és provokatív, termékei a felső árkategóriát képviselik, a neve mára egyenlő a luxussal. Öltönyei mindig a legnagyobb eleganciát sugallják, láthattuk már James Bond mozifilmben Daniel Craig-en, videóklipben Justin Timberlake-n és Jay-Z-n, és persze a vörös szőnyegen számos világsztáron. Szemüvegei között két irányzatot találhatunk. Az egyik a letisztult eleganciát tükröző minimalista kollekció, a másik pedig ennek szöges ellentéte, a merész, karakteres, szokatlan formákat tükröző kollekció. Közös bennük a minőségi anyaghasználat és az ikonikus "T-logó" megjelenítése. Üzletünkben női és férfi szemüvegei és napszemüvegei találhatóak meg.


1 2 3 4 5

Az Uniós szabályok értelmében fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy ez a weboldal ún. "cookie"-kat vagy "sütiket" használ.
A sütiket letilthatja a böngészője beállításaiban. Amennyiben ezt nem teszi meg, vagy ha az "Engedélyezem" feliratú gombra kattint, azzal elfogadja a sütik használatát.